Barion Pixel

Amikor a 8 órai alvás már nem elegendő

Sokan azt gondolják, hogy a kimerültség egyszerű egyenlet: keveset pihentek, ezért fáradtak, majd kialusszák magukat, és minden jó lesz.

Ez valóban logikusnak tűnik, csakhogy a valóság gyakran egyáltalán nem így működik.

Van, amikor valaki eleget alszik, minőségben és mennyiségben egyaránt. Figyel magára, fontos szempont nála a regenerálódás, hiszen tudja, hogy ez a testi-, lelki egészség alapja is. Meg is tesz magáért mindent.

Hétvégén is figyel a pihenésre, a feltöltődésre. Ha nem feltétlenül muszáj, nem hajtja magát, nem dolgozik. Talán nem is csinált semmi különöset. Kívülről nézve tökéletesen pihentető volt a hétvége.

 

És mégis, hétfőn ugyanazzal a nehéz, tompa fáradtsággal ébred, mint előtte.

Ilyenkor szinte automatikusan megszületik egy belső ítélet:

  • Biztos velem van a baj.
  • Túl érzékeny vagyok.
  • Más ezt bírja, én meg nem.

Pedig lehet, hogy nem a pihenés hiányzik, hanem valami egészen más.

Az alvás nem egyenlő az energiával

Az alvás a testet és az idegrendszert egyaránt regenerálja.

Szükséges ahhoz, hogy jól működjenek a belső folyamataink, a nap során átélt élményeket megfelelő módon feldolgozzuk. Az alvás jótékony hatását elvitatni nem lehet, éppen ezért butaság a napi alvásidőből elcsípni órákat például csak azért, hogy dolgozzunk még egy kicsit.

Nem leszünk vele előrébb, fáradtan jóval több időbe telik ugyanannak a feladatnak az elvégzése, mint kipihenten, ráadásul csak az alváshiány-deficitet növeljük vele.

Ha kevesebbet alszunk a kelleténél, akkor az energiaraktárainkat sem tudjuk kellő mennyiségű és minőségű energiával feltölteni.

Ez kihat egy sor dologra: testi állapotra, mentális kapacitásra, a stresszel való megküzdési képességre, memória-problémákra, stb.

 


De az energia nem csak alvás kérdése.

Az energia abból fakad, hogyan éled az életed két alvás között.

Mennyire tudod azokat az energirabló tényezőket kiiktatni, vagy legalábbis minimalizálni az életedben, melyek észrevétlenül csapolva az energiaszintedet egyre fáradtabbá tesznek testileg és lelkileg egyaránt.

 

Az energia hiánya kihat arra, hogy mennyire fogod vissza magad a hétköznapokban. Hogy mennyire vagy jelen abban, amit csinálsz, és mennyire érzed azt, hogy önazonos vagy.

Lehet aludni nyolc órát és mégis kimerültnek lenni egyszerre úgy, hogy nap mint nap
– belső feszültséget érzékelsz,
– döntéseket hozol önmagad ellen,
– alkalmazkodsz ott, ahol már régen nem esik jól.

 

Ez nem az alváson múlik. Ez az energiaszinteden áll vagy bukik. Azon a területen, amelyre sokkal több ráhatásod van, mint képzelnéd.

Miért nem tölt fel egy wellness hétvége?

A hétvége gyakran csak szünet, nem valódi feltöltődés.

Ha ugyanabban a belső feszültségben maradsz, ha nem változik az, ahogyan jelen vagy a saját életedben, akkor a hétvége legfeljebb megállítja a romlást, de nem ad új energiát.

Ezért lehet az a furcsa élményed, amikor vasárnap este már fáradtabbnak érzed magad, mint pénteken.

 

Nem azért, mert valamit rosszul csináltál, vagy mert elpazaroltad a hétvégét, hanem azért, mert az energiád nem ott fogy el, ahol pótolni próbálod.

  • Alvással, vagy élményekkel pótolod a valódi mély kapcsolatokat, amiben mindenki egyaránt feltöltődhet.
  • Olyan munkát választasz, ami ugyan jól fizet, de szíved szerint kilépnél onnét már holnap reggel, mert untat és nincs benne fejlődés.
  • Szorongsz a pénz miatt, hogy elfogy akkor is, amikor van belőle elegendő.
  • Saját magad kedvtelésére kevés időd és energiád jut, hiszen az előzőek miatt erre már alig marad kapacitásod.

A kimerültség nem lustaság és nem gyengeség

A kimerültség gyakran jelzés, nem kudarc. Jelzés arról, hogy túl sok ideje működsz úgy, hogy közben nem vagy igazán jelen önmagad számára.

Amikor ezt megérted, valami fontos történik:

  • megszűnik az önvád,
  • csökken a szégyen,
  • és megjelenik egy sokkal együttérzőbb kérdés:

„Mi az, ami most igazán elszívja az energiámat?”

 

Ez a kérdés nem azt keresi, hogy már megint hol hibáztál. Nem hibáztat, nem bánt amiatt, amit érzel és tapasztalsz, hanem kapcsolatot teremt önmagaddal.

És innen tud elindulni a valódi változás: nem erőből, nem megszokásból, hanem igazi megértésből.

Ha elkötelezted magad egy energikusabb, a testi-, lelki jólét felé vezető egyszerűbb, mégis kiteljesedettebb élet felé, várlak szeretettel.

Olvass tovább a témában itt:

Így tudunk kapcsolatba kerülni:

  • Írj emailt a hello@deepmeart.hu címemre
  • Nézd meg a webshopban a SoulPrint Full Elemzést és a SoulPrint Light Elemzést, ahol mindkettőt kosárba téve, kiegyenlítve a díjukat automatikusan jelentkezel egy általad választott elemzésre.
  • Keress üzenetben a social media csatornáimon, beszélgessünk.

 

Ne felejts el követni a social media felületeimen, ahol sok hasznos és érdekes információt, tudásanyagot osztok meg teljesen ingyenesen:

Instagram: @deepmeart

Facebook: deepmeart

Ha még több információra lenne szükséged, akkor iratkozz fel a hírlevelemre, ahol hetente 2-3 alkalommal szintén ingyenesen hozzáférhetsz olyan tudáshoz, amely segítségével egy sokkalta elégedettebb, energikusabb verziódat építheted fel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük