Helló, munkamánia és maximalizmus!
Ismerős az érzés? Kívülről nézve minden a helyén: van jó fizetésed, felelős beosztásod, elismerik a munkád. Mindig rohansz, pörögsz, nincs egy üres hely a naptáradban. A barátnőid meg mosolyognak, hogy te vagy az a nő, akinek a menő naptárában még a pihenés is külön be van vésve, nehogy elfelejts kikapcsolódni.
Most viccelünk, de a kiégés már ott toporog az ajtódban, és csak arra vár, hogy bejuthasson.
Ismerem jól én is ezt az érzést, észrevétlenül belopózott a saját életembe is, nem is egyszer. Alattomosan, csendesen tette be a lábát, és olyan gyorsan, hogy időm sem volt észrevenni mi is történik valójában. Utólag már látom, hol kellett volna beavatkozni, hogy ne gyűrjön teljesen maga alá.
Tudom, hogy az a világ, amiben élünk, nem igazán támogatja, hogy a saját ritmusunknak megfelelően éljünk, meg hát divatos is mindig elfoglaltnak lenni. Ám, ha a belső világodra nem vigyázol, az eléggé hamar visszaüthet a kapcsolataidban, az energiád megcsappanásában, a belső feszültségben, amit már akkor érzel, amikor reggel kinyitod a szemed.
A sikered paradoxonát éled: jól keresel, de a magánéleted és a családod nem ritkán a lista utolsó helyére szorul, ami állandó bűntudatot és feszültséget szül benned. Folyamatosan azt érzed, hogy kizsákmányolod magad, és hiába a vágysz a változásra, a belső hangod azt súgja: „valami másra van szükségem, de fogalmam sincs, mi az.”
Gyakran visszacsúszol ugyanazokba a pénzügyi, kapcsolati, vagy teljesítmény-orientált mintákba, mint egy elromlott lift. Elindulsz, csinálod, aztán egy ponton megakad az egész, és nem érted miért történik ez már megint épp veled.
Sejted te is: van valami a háttérben, amit nem látsz, de gyanítod, ez lehet a ludas abban, hogy újra és újra ugyanazokat mintákat görgeted magad előtt.
A megoldás: SoulPrint elemzés és Program
Ezt az egyedülálló, személyre szabott elemzést azért hívtam életre, mert láttam, hogy a – hozzám hasonló – maximalista, nagy nyomás alatt élő nők nem egy újabb stresszkezelő tanfolyamot akarnak. A problémájuk nem a képességeikk hiányából fakad, hanem egy belső rendszerhibából: rosszul olvassák saját maguk használati útmutatóját.
A SoulPrint egyedi működési rendszer elemzés ezért arra ad választ, hogyan lehetnél sikeres a saját, autentikus rendszered szerint, anélkül, hogy közben felélnéd önmagad.
- „Mit csináljak máshogy?” Sikerre viszel minden projektet, de érzed, hogy van egy másik út is , ami kevesebb erőlködéssel járna. A SoulPrint elemzés feltárja a legkisebb ellenállás útját, ami a te természetes tehetséged mentén halad.
- „Miért félek a pénzügyi stabilitásom ellenére is?” Jól keresel, de a pénzhez való viszonyod mégis stresszt okoz. Az elemzés megmutatja a pénzügyi működésmódod gyökerét, és segít lebontani a szorongást okozó mintákat.
- „Miért ismétlődnek a kapcsolati konfliktusok?” Fárasztanak a munkahelyi vagy családi súrlódások? Az elemzésben megkapod a kapcsolati kódod, amivel tisztán látod, hogyan tudsz hatékonyan, de stresszmentesen kommunikálni.
- „Miért nem tudok valóban kikapcsolni?” A maximalizmusod még a szabadidődben is dolgozik, képtelen vagy a mély regenerációra. Megismered a személyes harmónia kulcsát, a saját, egyedi feltöltődési stratégiádat.
- „Mi az a valami több, ami hiányzik?” Valami másra vágysz, de fogalmad sincs, mi az. A SoulPrint elemzés megmutatja a valódi potenciálodat, ami a jelenlegi szerepeid mögött rejtőzik.
Az eddig elkészült elemzések közül mind telitalálat lett. Ezek a nagy teljesítményt nyújtó nők nem lettek ettől kevésbé sikeresek, de egyértelműen elindultak egy felfelé vezető spirálon, ahol a teljesítmény kevesebb energia befektetéssel is megvalósulhat, felszabadítva számukra időt és energiát az életük más, fontos területeire.
A legjobb, hogy az elemzés akkor is pontosan működik, ha egyáltalán nem ismerjük egymást.
Az alábbi visszajelzések a leginkább megmutatják, hogy nem csak beszélek, de valóban működik is az elemzés.
4 terület, ahol elszivárog az energiád
A SoulPrint elemzési rendszer és Program nem ezotéria, és nem is asztrológia. Ez egy mély, személyre szabott analízis, ami a születési adataid és egy átfogó kérdőív alapján elindulva feltárja, hol pazarolod az energiádat, ahelyett, hogy használnád. A hangsúly a racionális mintafelismerésen van.
Az elemzésben négy kritikus területre fókuszálunk:
1.) Természetes tehetség és flow: Hol van az a munka vagy hivatás, amelytől nem lemerülsz, hanem feltöltődsz? Hol van a te igazi flow-zónád, ami segít megtalálni azt a bizonyos „valami többet”, ami most még talán hiányzik?
2.) Kapcsolati kódok: Hogyan tudsz hatékonyan, de stresszmentesen kommunikálni a környezeteddel? Itt dől el a work-life egyensúly titka: melyek a te optimális együttműködési feltételeid, amelyek megóvnak téged a felesleges – vagy épp elkerülhető – súrlódásoktól?
3.) Pénzügyi működésmód: A stressz és a pénz viszonya. Mely belső minták kényszerítenek a folyamatos teljesítményhajhászásra a pénzért? Szabadulj meg a pénzügyek miatti felesleges szorongástól, vagy az elérésükhöz szerinted feltétlenül szükséges maximalizmustól.
4.) Személyes harmónia és jóllét: Abban megegyezhetünk, hogy a maximalizmus a kiégés egyik melegágya. Ebben a részben ránézünk, melyek a te egyedi feltöltődési stratégiád, amelyek elengedhetetlenek a tartós mentális ellenállóképességed megőrzéséhez?
Az elemzéshez a születési adataidat is felhasználom, valamint számos, a gyakorlatban bevált és általam tanult módszert alkalmazok (például NLP, art coaching és numerológia), de a lényeg, hogy te egy egyedi, jól használható útmutatót kapsz a kezedbe, ami pontosan neked és végre rólad szól.
10 hét, amivel újraírhatod a jövődet
Az elemzés csak az első lépés. A tudás akkor ér a legtöbbet, ha cselekvéssé alakul. Ezért a SoulPrint 1:1 program egy intenzív, 10 hetes mentorálási folyamat, ahol az elemzés alapján velem együtt járod végig a négy fő területet.
Itt felismered a régi, önkorlátozó mintákat, és olyan új, támogató belső stratégiákat építesz be (az NLP és art coaching eszközeit is felhasználva), melyek tartós munka-magánélet integrációt és mentális békét hoznak a mindennapjaidba.
Ez a folyamat arról szól, hogy ne csak sikeres, de boldog és kiegyensúlyozott is nő legyél, amivel nem csak te jársz jól rövid- és hosszú távon, hanem a környezetedben mindenki más is.
Tedd le végre a szupernő álarcodat!
Ha eleged van abból, hogy a sikered ára a folyamatos stressz és a kiüresedés érzése, a SoulPrint elemzés és személyes program nem egy újabb terhet, hanem tisztánlátást ad a kezedbe. Ez a te egyedi megoldásod arra, hogy megtaláld, mi hiányzik valójában, és újraírd a jövődet.
Ne várd meg, amíg a kiégés ledönt a lábadról, vedd a kezedbe az irányítást.
Jelentkezz az alábbi időpontfoglaló linken egy díjmentes, 30 perces konzultációra, mely semmiféle kötelezettséggel nem jár, vagy írj a hello@deepmeart.hu email-címre.



